Élettani bevezető:
Nagy magaslathoz nem tud mindenki megfelelően alkalmazkodni.
Néhány paraméter genetikusan meghatározott és nem nagyon tudunk rajta változtatni, de vannak fizikai paraméterek, amiket edzéssel befolyásolhatunk és a fizikai teljesítőképességünket nagyban javíthatjuk.
Nagy magasságban az időjárási szélsőségeket is el kell tudni viselni, pl a hegymászás esetében, ami inkább mentális erőpróbának tekinthető.
A magasság emelkedésével a PO2 szintje csökken. A hemoglobin (Hb) oxigén-telítettségét a parciális oxigénnyomás (PO2) határozza meg. A PO2 csökkenése miatt csökken a Hb telítettsége, ezért a vér - kevesebb O2-t fog szállítani a szövetekhez. Csökken a fizikai munkavégző képesség. Ez a hipoxiás hipoxia jelensége.
A magaslatot a tengerszinthez viszonyítva általában 4 zónára osztjuk.
1: Semleges zóna 2000 m-ig
A szervezet funkciói nem vagy csak alig változnak.
2: Teljes kompenzációs zóna 2000-4000 m-ig.
A tartós alkalmazkodás komponensei előtérbe kerülnek. A 4000 m-t zavar küszöbnek nevezzük mert a fizikai és a pszichikai teljesítőképesség csökkenhet ezen magasságra érzékeny személyeknél.
4: Nem teljes kompenzációs zóna 4000-7000 m-ig.
Csak tartós alkalmazkodási folyamatok teszik lehetővé az itt tartózkodást. 7000 m környékén a gondolkodás, ítéletalkotás, kritikai készség, figyelem, felfogás, emlékezés zavart szenvedhetnek.
5: Kritikus vagy halálzóna 7000m felett!
Az alveolusokban lévő PO2 átlépheti az alacsony 30-35 Hgmm-es küszöböt, ami az élettel nem összeegyeztethető! A nem vagy rosszul alkalmazkodott személyeknél központi idegrendszeri zavarok léphetnek fel, ami a légzőközpont működésének a zavarát okozhatja.
Magaslatra feljutni két féle képpen lehet, passzívan és aktívan.
Passzív: pl. autóval, hágókon átkelés közben. Jellemzően 2000-2500 m magasságig. Az O2 hiány általában nem észrevehető. Álmosság, fej, fog, fül fájdalom előfordulhat.
Aktív: erős fizikai aktivitás árán jutunk nagy magasságba pl, kerékpár, gyalog, futva stb. Rendszerint egy lassabb és tartósabb 2500-3000 m feletti magasságban való tartózkodásnál fordul elő. Az akklimatizációs paraméterek beindulnak.
Az akklimatizáció a szervezet alkalmazkodó képességét jelenti a megváltozott életfeltételekhez, hangsúlyozottan az O2 parciális nyomásának csökkenéséhez. Következésképpen az O2 nyomás csökkenésével csökken az alveolusok O2 nyomása is, ami az arteriális O2 szaturációt is csökkenti, ezáltal a szövetek oxigenizeltsága romlik. Az alacsonyabb PO2 ingerületbe hozza a glomus aorticum ill carotikumok kemoreceptorait, ami növekedett légzési térfogatot, hiperventillációt, emelkedett szív frekvenciát, és perctérfogat emelkedést eredményez. Nő a légvételek száma és mélysége, csökkentve a vér CO2 ill szénsav tartalmát. A fokozott szénsavesztés hatására respiratórikus alkalózis alakul ki, megváltoztatva ezzel a vér pH-ját, és balra tolódást okoz az oxigén disszociációs görbén.
( Magaslati élettan szakdolgozat saját forrás)
A fokozott szénsav vesztés hatására elveszti a szervezet a légzőközpont fontos ingeranyagát, s bár a tüdőben javul az oxigén kötés képessége; a szövetek oxigenizáltsága romlik a növekvő pH, és a csökkent 2-3 difoszfoglicerát tartalom miatt. A nem megfelelő légzési inger miatt kialakulhat egy nem megfelelő periodikus légzés, az úgynevezett Cheyne-Stokes-légzés. Ez felületes és mély légvételekből álló szabálytalan légzés, esetenként 8-10 mp szünetekkel (apnoe). Ennek oka a CO2 csökkenése a plazmában. Ez a légzés alvás közben kifejezettebb, megváltoztatja a regeneráció idejét és minőségét.A szervezet a csökkenő CO2 koncentráció által okozott respiratorikus alkalózis hatására, renális bikarbonát (HCO3) kiválasztással válaszol. Döntően a renális bikarbonát kompenzáció állítja helyre a pH-t, de a tejsav szint megemelkedése - emiatt a tengerszinti tejsav diagnosztika alapú felkészülési rendszer, az intenzitási zónák jelentős elcsúszását okozhatják - is segít ebben, ami függ a magasságtól és a fizikai aktivitástól. Az akklimatizációval a vér pH értéke helyre áll, a légzés szerepe csökken, a PAO2 és az arteriális O2 szaturáció növekszik. Ezt hipoxiá s légzési válasznak hívjuk (HLV) célja az alveoláris O2 szint növelése. A HLV a légzési frekvencián keresztül érvényesül. A tüdő gázcserében résztvevő felülete megnőhet, mert a hiperventilláció hatására új alveolusok nyílhatnak meg, és nőhet a diffúziós képessége is. A szervezet alkalmazkodásához a vér változásai is besegítenek, ez időben lassabb, de tartósabb alkalmazkodási folyamat. De vannak a magaslatra érkezéstől számítva pár óra alatt bekövetkező változások is.
A hipoxia hatására bekövetkező másodlagos válasz nem más, mint a hemoglobinban (Hb) és hematokritben (Ht) bekövetkező átmeneti csökkenés, amit a plazma térfogatának gyors csökkenése követ. Válaszként az eritropoezis - erithropoetin , EPO- hirtelen emelkedése beindítja a kompenzatórikus mechanizmusokat. Az EPO termelése megindul az akut hypoxia hatására, már 2000 m-től a megérkezést követő 6-órán belül. A növekedés 40%-os is lehet. A maximális EPO szint 2-3 nap múlva jelentkezik. Az EPO egy glikoprotein hormon, amit a vese oxigén szenzorainak stimulálására termel, amit a hipoxia kapcsol be elsősorban az adenozin termelése által, amelyek az EPO-t termelősejtek membránjain lévő receptorok aktiválásával, a stimuláló fehérjék termelését fokozzák, amelyek aztán alapvetőek az EPO termelésben. Az EPO a vörösvérsejteket képző sejtvonal az eritroblasztok sejtjeinek a növekedésére és diferenciálódásának a szabályozásán keresztül hat. Serkenti a csontvelőben a vörösvértest képződést, ami emeli a plazmában a retikulociták részarányát. A kompenzatórikus Hb emelkedés ellensúlyozza az O2 csökkenést. Ezáltal az EPO termelésben egy csökkenés következik be, de a stedy state állapot egy magasabb szintre áll be mint a tenger szinten, ezáltal biztosítva a Hb érték folyamatossan magasan tartását.
A Ht kompenzálására a renin-angiotenzin-aldoszteron (RAA) fokozott aktivitásba kezd. A rendszer érdekessége, hogy a szívben elhelyezkedő receptor hatására az atrial-natriuretic-factor (ANF) rendszer a pulzus szám emelkedésére azonnal bekapcsolja a RAA aktivitást! (Itt érdemes megjegyezni, hogy ez a rendszer felel a nátrium visszatartásért is, ezért szinte kizárt, hogy a fizikai aktivitás hatására az ionháztartás felborulna, és a sportolói körökben igen elterjedt só tabletta fogyasztásának létjogosultságát indokolná. Ez nem egyenlő az izotóniás italok fogyasztásával!!)
(Magaslati élettan szakdolgozat saját forrás)
A vér elnyújtottabb változásait az EPO -mint Hb emelő- és az RAA -mint Ht emelő- hormonális szabályozó rendszere határozza meg.
Magaslati sátor konkrét használata:
Az első tartózkodási idő minimum 24 óra a fentebb említett élettani okok miatt! A sátrat elhagyni ezen idő alatt nem szabad! Az elért magaság 2500 méter. A kezdő magasság 1000m majd 6 óránként 500m emelkedéssel jutunk 2500m magasságig. A sátrat utána el lehet hagyni de napi szinten az alvási, pihenési időszakot benne kell tölteni 8-12 órai tartózkodási idővel, minimum 3-4 héten keresztűl. A magasságot 2500m- ről heti szinten lehet növelni 500m-enként. A 4000m-es magasságot nem meghaladva mert e felett a tartós akklimatizáció sérülhet és a katabolikus folyamatok előtérbe kerülhetnek. A sátor használatának kezdetekor a Cheyne-Stokes légzés monitorozása ajánlott!
A sátor használata elött teljes vérkép készítése szükséges fókuszban a teljes vérképző rendszer monitorozásával:
Hb, Ht, MCV, MCH, MCHC, Vas, TVK, Transzf Telitettség, Transzferin, Ferritin, B12, Folsav, Réz, Eritropoietin!! Hepcidin!!
